Perceken belül elfogták a férfit a pápai rendőrök

Rongálás miatt indult eljárás az autót rongáló ellen.
Rongálás miatt indult eljárás az autót rongáló ellen.
A bravúros nyomozás eredményre vezetett.
Bódult állapotban és életveszélyesen közlekedett egy férfi Miskolcon, aki gyakorlatilag minden más szabályt is megszegett. A rendőrség járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a sofőrrel szemben.
A nagykanizsai nyomozók egy 51 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A hiba okát a szakemberek megtalálták és megoldották.
A Győri Rendőrkapitányság és a Városrendészet Győr egyenruhásai összefogva razziáznak a vármegyeszékhely Sziget városrészében a közrend érdekében.
A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi és egy nő ügyében, akik több százezer forintot csaltak ki két sértettől.
Eltűnt a gyerekek fagyizásra szánt pénze. Ez azonban nem szomorította el őket, ugyanis a tolvaj megtalálása is része volt a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság által Szombathelyen szervezett napközis tábornak.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A Vas vármegyei nyomozók befejezték a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indított büntetőeljárást, amelyet 23 rendbeli vesztegetés elfogadása miatt folytattak egy celldömölki orvossal szemben.