Kifosztotta az alvó sértettet
A nagykanizsai rendőrök pár órán belül elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit.
A nagykanizsai rendőrök pár órán belül elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit.
A hiba okát a szakemberek megtalálták és megoldották, 11 óra 45 perctől a határforgalom ismét zavartalan.
Az iskolaőrök is szép „bizonyítványt” kaptak.
Egy konzolos csaló országszerte húsz embert károsított meg magatartásával, amivel esetenként több százezer forintos kárt okozott. A gyanúsított a kihallgatáskor nem volt közlékeny a nyomozókkal. Most lesz ideje a fogdában elgondolkodni a tettéről.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Nem lehet elégszer elmondani, leírni, mi mindenre kell figyelni, hogy egy nyaralás ne váljon rémálommá. Például felhevült testtel ne ugorjunk tóba, medencébe, és ha valaki nem tud úszni, akkor ne menjen mély vízbe! A tanácsokat persze nemcsak itthon érdemes betartani, hanem külföldön is.
A gyanú szerint egy 50 éves férfi és 32 éves társa réz ablakpárkányokat lopott a Debreceni Nagytemplom épületéről. A helyi bűnügyesek befejezték a nyomozást velük szemben.
A pápai rendőrök szemtanúk jelentkezését várják.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.
Egy férfi ellopott egy 350 ezer forint értékű kerékpárt, majd másnap egy üzletbe is betört a Józsefvárosban. A rendőrök pár nappal később azonosították, és a barátnője lakásán elfogták.