Ez az 1354 adag drog sem kerül már forgalomba

Kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök Erzsébetvárosban.
Kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök Erzsébetvárosban.
Az erdőből kifelé tartott a két férfi.
A kazincbarcikai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben a gyanúsított egy, a postán ott felejtett szemüveget ellopott.
Javasoljuk, hogy elindulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitvatartási idejéről és az aktuális várakozási időkről a rendőrségi honlap Határinfó oldalán.
Fia születésnapi vendégeinek köszönte meg a részvételt egy férfi Borsodszirákon, akit a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki.
Emelkedett a szivarka ára, ezért rúgta be a dohánybolt ajtaját egy férfi.
A bűnügyi és közrendvédelmi szolgálat közösen tartott razziát Győrben, amelynek célja a körözött személyek elfogása és a közbiztonság erősítése volt.
A szolnoki nyomozók vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat az ügyészségnek.
A kecskeméti nyomozók a lakosság és a városrendészet segítségével alig 20 óra alatt fogták el a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.
Testvérétől kölcsönkért, majd régi kölcsönét is visszavette egy férfi Miskolcon, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.