Határrendészeti összesítő Baranya megyéből
A rendőrök három határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Baranya megyében.
A rendőrök három határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Baranya megyében.
A gyulai közúti határátkelőhelyen a rendőrök a román hatóság munkatársaival közösen tartóztattak fel nyolc külföldi férfit, akik Romániából érkező tehergépkocsiban rejtőzködtek.
A rendőrök 22 határsértőt tartóztattak fel az elmúlt 12 órában.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A nyomozók őrizetbe vettek egy 33 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint lopott a jászberényi kórházból, majd betört a jászárokszállási iskolába.
Személyi változás a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon.
A bűncselekménnyel kapcsolatban két férfi ellen indítottak eljárást.
Egy személyautó vezetője a megengedett legnagyobb sebesség dupláját is meghaladó tempóval hajtott Zsombó belterületén. A rendőrök kiszűrték a gyorshajtót.
A kiskunhalasi és kiskunmajsai rendőrök egy akció kretén belül találták meg a kábítószergyanús anyagokat. Két személyt elfogtak.
Lezárták az Eötvös utat a Művész út, és az Agancs utca között.