Határrendészeti összesítő Békés megyéből

A gyulai közúti határátkelőhelyen kilenc, az államhatár illegális átlépésével próbálkozó külföldit tartóztattak fel a rendőrök.
A gyulai közúti határátkelőhelyen kilenc, az államhatár illegális átlépésével próbálkozó külföldit tartóztattak fel a rendőrök.
A rendőrök 68 határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Csongrád-Csanád megyében.
Két határsértőt fogtak el a rendőrök Pusztamonostor külterületén.
A rendőrök 65 határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Bács-Kiskun megyében.
Tizenkét hónapra eltiltotta a rendőrség a járművezetéstől azt a sofőrt, aki Szerencsen úgy közlekedett, hogy nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a járműve sebességét, és az ütközés következményeként elsodort egy nőt az egy éves gyermekével együtt.
Egy nőt és három férfit hallgattak ki a nyomozók gyanúsítottként, akik közül két férfinek elrendelte letartóztatását a bíróság.
Újabb magyar rendőri kontingensek segítik Észak-Macedónia és Szerbia határőrizeti tevékenységét.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Vízaknából emelték ki a bajba jutott nénit Ercsiben.
Fának ütközött egy személygépkocsi Kevermesen. Az autót vezető férfi, akiről kiderült, hogy ittasan vezetett, súlyosan megsérült. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.