Két melléképületbe is betörtek

A gyöngyösi rendőrök egy halmajugrai testvérpárt gyanúsítanak.
A gyöngyösi rendőrök egy halmajugrai testvérpárt gyanúsítanak.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 1980/832/2010. bűnügyi számú ügyben tett díjkitűzést.
A szolgálati kutya a betörés helyszínétől a gyanúsítottak házáig követte a nyomokat.
A nyomozók rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A tatabányai férfi a gyanú szerint egy helyi dohányboltot rabolt ki. A bíróság elrendelte letartóztatását.
A páros több mint fél millió forintot lopott el a gyanú szerint egy fővárosi pizzériából.
A bajai rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a 30 éves férfit, aki több, Nagybaracskán történt betörés elkövetésével gyanúsítható.
Közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a zalai rendőrök a 27 éves pákai sofőr ügyében.
Kék festéket locsolt négy házra és ezzel több százezer forint kárt okozott egy férfi Békésen. A rendőrök elfogták.
Egy intézkedés után egy füstriasztó hangjára lettek figyelmesek azok a kecskeméti rendőrök, akik pillanatok alatt berohantak a füsttel teli lakásba, és eloltották a tüzet.