Legfrissebb híreink

Lezárt akta – az áruházból lopott

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszafüredi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a helyi áruházból történt lopás ügyében.

Őrizetben a homrogdi rabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint Homrogdon megtámadta, majd kirabolta helybeli ismerősét.

Alvás közben fosztották ki

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a 37 éves nőt, aki alvás közben kifosztotta alkalmi ismerősét Szegeden.

Lezárt akta: Összezsúfolva

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint egy kisteherautóban összezsúfolva 22 külföldit akart a fővárosba szállítani a szerb férfi.

Garázdaság Ozorán

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy 21 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.

Motoros baleset Jágónakon

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A motorkerékpáros súlyos sérülést szenvedett.