Legfrissebb híreink

Ittasan hajtott árokba

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi polgárőr segítségével fogták el a rendőrök azt a sofőrt, aki a megalapozott gyanú szerint ittasan vezette, hatósági jelzés nélküli terepjáróját Csokvaományban.

Megszűnt a félpályás lezárás

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét zavartalanul halad a forgalom a 75-ös számú főúton, Zalatárnok közelében.

Rablás kísérlet Ecsegen

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 21 éves férfi és két fiatalkorú, valamint gyermekkorú társa támadta meg a hazafelé siető sértettet, akitől megkísérelték elvenni a pénzét.

Őrizetben a tolvajok

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint használt autóalkatrészeket, hegesztő készüléket és alumínium tartályt lopott két férfi egy békési telephelyről, de néhány napon belül elfogták őket. Korábbi bűncselekmények elkövetéseit is vizsgálják a nyomozók.

Őrizetben a két díler - videóval

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök Püspökladányban és Kabán elfogtak két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószert árultak.

Más okmányával akart az országból kilépni

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyírábrányi határrendészek előállították azt az albán férfit, aki a Debreceni Repülőtéren román személyi igazolvánnyal akarta az ország területét elhagyni.

Félpályás útlezárás

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért a teljes útlezárás, félpályás útlezárás mellett folytatják a baleset helyszínelését a 22-es számú főúton.