Legfrissebb híreink

Halálos közlekedési baleset Nagyecseden

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagyecsed belterületén 2013. augusztus 6-án 11 óra 50 perckor egy személygépkocsi elgázolt egy kerékpárost. A biciklivel közlekedő 53 éves nagyecsedi férfi a helyszínen életét vesztette.

Ittas járművezetők Vas megyében

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2013. július 29. és augusztus 4. között összesen hét ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.

Lőfegyvereket és lőszereket foglaltak le Somogyban

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Marcali Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított 2013. augusztus 5-én lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy marcali és egy somogyszentpáli lakos ellen.

Hőségriadó

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Kiemelt figyelem és gondoskodás az embert próbáló melegben.

Feljelentésre indult az eljárás

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Téves állítás a Délmagyarország cikkének címében.

Megtalálták a kölcsönadott autót

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett egyik ismerőse fiaként mutatkozott be és kért kölcsön egy személygépkocsit az őrizetbe vett fiatalember.

Bosszúból ölt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már minősített emberöléssel gyanúsítja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a hódmezővásárhelyi T. Sándort.