Halálos baleset az éjszakában
Személygépkocsi gázolta halálra az ismeretlen nőt.
Személygépkocsi gázolta halálra az ismeretlen nőt.
Újabb elfogások, házkutatások a kecskeméti kábítószeres nyomozás kapcsán.
Álló kistehergépkocsinak ütközött a helyi fiatal
A gyanú szerint két fiatal gyújtotta fel a szőregi szalmabábukat.
A rendőrök elfogták, majd az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki nemi szervét mutogatta a fővárosi I. kerületben.
A több éven át tartó nyomozás eredményeként bíróság előtt felel tettéért a rabló.
A poharazás közben kialakult vita csaknem tragédiába torkollott.
Két embert ütött el egy másik járművet előző személygépkocsi Szentes és Lapistó között.
Összehangolt akcióban több lőfegyvert és éleslőszert foglaltak le a rendőrök Ózd térségében.
Magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az ellen a tapolcai edző ellen, aki egy másik versenyző igazolásával akarta pályára léptetni játékosát a focimeccsen. A nyomozás befejeződött.