Legfrissebb híreink

„Archie147” - Elfogtuk a Motherless-ügy elkövetőjét (Nyugalom megzavarására alkalmas tartalom!)

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Német–magyar nemzetközi bűnügyi együttműködés eredményeként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kibernyomozói német kollégáikkal közösen Berlinben fogták el azt a férfit, aki egy weboldalon olyan képeket osztott meg, amelyeken átvágott torkú vagy lefejezett magyar nőket lehetett látni.

Helyszínváltozás Szegeden

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Változik a Szegedi Rendőrkapitányság ügyfélfogadási rendje.

Előle elfutni nem könnyű

Zsaru Magazin

Tömöri Krisztián Zsolt törzszászlós, a Hodászi Körzeti Megbízotti Csoport vezetője sajátos körülmények között fogott el egy betörőt mátészalkai otthona előtt, illetve onnan 200 méterre, mert a férfi megpróbált meglógni, és fejbe is vágta a szabadidejében intézkedő zsarut, akit helytállásáért kitüntetett az országos rendőrfőkapitány.

17 órán belül bilincsben a fiatalkorú kirablója

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a bűnelkövető bíróság elé állítását javasolják. Az iratok már az ügyészségen vannak.

Fokozott ellenőrzés

Készenléti Rendőrség

A Készenléti Rendőrség Parancsnoka fokozott ellenőrzést rendelt el Győr-Moson-Sopron vármegye és Komárom-Esztergom vármegye teljes területére.

Nem volt menekülés

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Számos közlekedési szabályszegést követett el az a 25 éves tengelici férfi, akit a forgalomellenőrző járőrök fogtak el február 5-én a délutáni órákban.

Az aluljárók rendje

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök a jogsértésekkel szemben intézkednek, a rászorulókhoz segítséget hívnak.