Lezárt akta: Lebuktak az öltözői szarkák

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két helyi lakossal szemben folytattak, akik az egyik sportegyesületből loptak több héten át.
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két helyi lakossal szemben folytattak, akik az egyik sportegyesületből loptak több héten át.
A Tatabányai Rendőrkapitányság vezetője, a kitüntető címet kiemelkedő tevékenysége elismeréséül kapta.
A román sofőr kilenc migránst szállított személygépkocsijában.
A csongrádi rendőrök elfogtak három fiatalt, akik Tömörkényen szórakozásból utcai gyümölcsfákat vágtak ki.
Tatabányán szűrték ki a forgalomból a 44 éves járművezetőt.
A tettes egy munkahelyen dolgozott a sértettel, akinek végül bevallotta a bűncselekményt.
Mozdonynak ütközött és megsérült a 27 éves helybéli férfi a Peresztegnél történt balesetben.
A terézvárosi térfigyelő központ kamerái előtt vette el valaki egy alvó férfi mobilját. A VI. kerületi rendőrök percek alatt a helyszínen voltak, és elfogták a feltételezett elkövetőt.
A lakosság segítségét kérik az egri rendőrök.
A Készenléti Rendőrség járőrei elfogtak egy román állampolgárt aki, 17 határsértőt próbált jogellenesen Magyarország területére szállítani.