Legfrissebb híreink

A rendőrök elfogták a szeméremsértőt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szerencsi egyenruhások előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

Amit lehetett, megszegett

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök egy 22 éves decsi férfival szemben indítottak büntető- és szabálysértési eljárást.

Több vasat tartott a parton - Tetten érték a felsőzsolcai tolvajt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott vasanyagokat készített össze a Sajó partján az a férfi, akit a Felsőzsolcai Rendészet munkatársa tetten ért. Az időközben értesített rendőrök pedig a helyszínen fogták el a tolvajt.

Bajba jutott autóson segítettek

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az M3-as autópálya hajdú-bihari szakaszán segítettek kereket cserélni egy férfinek.

RAILPOL Akció Zalában is

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a nemzetközi művelethez csatlakozva végeznek fokozott ellenőrzést Zala megyében is a vasúti biztonság érdekében.

Jármű önkényes elvétele Pálfán

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tulajdonosok tudta, beleegyezése és érvényes vezetői engedély nélkül, ittasan közlekedett a 25 éves szalkszentmártoni férfi.