Megszűnt az informatikai probléma a határátkelőhelyeken
Ismét zavartalan a határforgalom.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés békés jellegét megsérti.
Előfordulhat, hogy a 81 éves nő egyedül nem talál haza, a rendőrök jelenleg is keresik.
Magyar és szlovák győzelemmel ért véget a VII. Nemzetközi Rendőr Lovasverseny.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.
A gyanú szerint a 27 éves férfi megfenyegetett egy taxist, és elrabolta tőle az autóját.
Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.