Akár ötvenmilliót is érhet a lefoglalt kokain
Előzetes letartóztatásba került a 31 éves gyanúsított.
Előzetes letartóztatásba került a 31 éves gyanúsított.
Egy személy életét vesztette.
Kábítószer-terjesztőket és fogyasztókat fogtak el a nyíradonyi rendőrök.
A debreceni rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
Ismét járható a 10-es főút Pilisvörösváron.
Ismét zavartalanul halad a forgalom a 21-es számú főúton.
Három személyt vettek őrizetbe a salgótarjáni nyomozók.
A 83-as számú főút 65-ös kilométerszelvénynél, Ménfőcsanak és Győrszemere között minden forgalmi sávban zavartalanul halad a forgalom.
Ismeretlen tettesek egy óbudai lakásban megszúrtak egy férfit, majd elmenekültek a helyszínről.
Öt fiatal sodródott egy felborult vízibiciklin, önerőből nem tudtak a partra jutni.