Sütőpordíler

Az erzsébetvárosi rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint kábítószernek álcázott sütőport akart eladni az utcán.
Az erzsébetvárosi rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint kábítószernek álcázott sütőport akart eladni az utcán.
Már kora reggel életre kelt a város. Megkezdődött az iskola, az utcán ünneplőbe öltözött gyerekek iskolatáskájukat a hátukon cipelve sietnek az iskolába. A suli felé azonban felélénkülnek és boldogan szaladnak a rég nem látott osztálytárs felé. Régen, gyerekként, még a tanároktól kaptuk a fejmosást, amikor megláttak minket, ahogy az iskola előtt átrohanunk az úttesten. Ma már a legtöbb oktatási intézmény előtt rendőrök, iskolaőrök és polgárőrök segítik a diákokat a közlekedésben.
Álmatlanság ellen alkoholt akart szerezni az a 40 éves rimóci férfi, aki először a helyi dohányboltba, majd a Szociális Boltba tört be. Ez utóbbiban a rendőrök tetten érték.
A kalocsai rendőrök a bűncselekmény elkövetésével két férfit gyanúsítanak, akik néhány óra alatt elköltötték ebül szerzett zsákmányuk jelentős részét. Jelenleg mindketten őrizetben vannak.
Győr-Moson-Sopron vármegye területén a rendőröket az elmúlt három napon összesen 36 közúti közlekedési balesethez riasztották.
A vármegyei rendőrök egy halálos kimenetelű, 9 személyi sérüléssel járó baleset helyszínén intézkedtek, valamint 16 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból.
Az egyik elkövető egy debreceni bevásárlóközpontban, valamint egy Nyíregyházán történt rablásban is részt vett, míg társa csak az utóbbihoz köthető. A hajdú-bihari rendőrök befejezték a nyomozást velük szemben.
Sulányi Vilmos alezredes 1989-ben lett rendőr, huszonkét évig az életvédelmiseknél dolgozott nyomozóként. Vezette egy ideig a célkörözési osztályt, mostanában a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál az eltűnési ügyeket monitorozza. Azt mondja, az eltűnéseket tekintve kevésbé ijesztő a kép, mint ami a híradásokból látszik.
Egy 2021-es közlekedési baleset vizsgálatát fejezték be a Pest vármegyei rendőrök. A biciklist elütő férfi segítségnyújtás nélkül sorsára hagyta áldozatát – a gyanú szerint.
Egy körözött férfit fogtak el és egy túlsúlyos járműszerelvény vezetőjével szemben intézkedtek.