Körzeti megbízottak képzése Orosházán

Tanúsítványok átadásával zárult a kihelyezett szaktanfolyam.
Tanúsítványok átadásával zárult a kihelyezett szaktanfolyam.
Az öt napos akció során az ittas járművezetők kiszűrését célzó országos akcióban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is részt vett.
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség azzal a miskolci házaspárral szemben, akik, a kabátjuk belsejébe varrtak külön zsebeket, hogy azokba rejtsék el a lopott árut.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a nőt, aki erőszakkal szerezte meg egy férfi pénztárcáját Gyulán.
Ráckeresztúrról motorkerékpárt lopott két fiatal. Ügyükben vádemelést javasolnak a rendőrök.
A napokban zárult le egy sikkasztás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás a Várpalotai Rendőrkapitányságon.
Nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak Zalagyömörő település egyik kereszteződésében az a kerékpárral közlekedő 14 éves fiú, akit a baleset után kórházba kellett szállítani.
A verseny a baleseti helyszínelést végző rendőrök elméleti és gyakorlati szakmai tudásának elmélyítéséhez is hozzájárult.
Átadták a Téti Rendőrőrs felújított épületét.
A 31 éves gyanúsított ellen -fogvatartása mellett- emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt a büntetőeljárás.
Véget ért a helyszínelés és a műszaki mentés az M1-es autópályán, a forgalom zavartalanul halad.
A hajdú-bihari nyomozók a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen ismét elfogtak egy nigériai férfit Budapesten.
Páty közelében korlátozásra számítsanak!
Az Érdi Rendőrkapitányság szemtanúk segítségét kéri.
Egy taxival ütközött a sofőr, aki a rendőrök elől próbált elmenekülni.
A DELTA Program keretében három fiatalt állítottak elő kábítószer miatt.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a motorost eltiltotta a vezetéstől és pénzbírságot is kiszabott.
Bégetés vezette el a rendőröket a tolvajhoz, aki egy újsolti hodályból vitte el a három újszülöttet. A nyomozás gyorsan lezárult és az állatok hazatérhettek.
A lakosság segítségét kérjük a képen látható férfiak azonosításához.
Egy levéli családi házból lopott arany és bizsu ékszereket, jelvényeket, valamint egy katonai dögcédulát a 33 éves nő.