Pakisztániakat akart átcsempészni a határon
Vádemelési javaslattal zárta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
Vádemelési javaslattal zárta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
A rendőrök három órán belül elfogták a három rablót.
Rátámadt ismerősére a férfi, a rendőrök választották szét őket.
Szolgálaton kívüli rendőrök fogták el azt a férfit, aki három nappal korábban is bűncselekményt követett el.
A rendőrség befejezte a helyszínelést és feloldotta az útlezárást a balesettel érintett 67-es számú főközlekedési úton.
Közúti közlekedési baleset történt a 67-es számú főközlekedési úton.
Feloldotta az M43-ason napokig tartó korlátozást az Állami Autópálya Kezelő Zrt.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett két férfit, akiket életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsítanak.
Ünnepélyes keretek között adták át 2013. szeptember 24-én 11 órakor Mecseknádasdon az új körzeti megbízotti irodát.
Összehangolt akció keretében, egy időben csapott le a magyar és a német rendőrség egy lányok futtatására szakosodott bűnszervezetre.