Legfrissebb híreink

Az átjátszott átjátszók

Zsaru Magazin

Szokatlan eseménynaptárt adott közre a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Ebben a naptárban egy Komárom (és Győr) térségében fel-felbukkanó társaság – ahogy a közlemény fogalmaz – tavaly őszi szabadidős tevékenységét lehet követni. Nos, ez a szabadidős tevékenység nem állt másból, mint lopásból.

Már a második randin lopni mentek

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Így vallott az a 34 éves gyanúsított, aki barátnőjével és két ismerősükkel lopásra adták a fejüket.

Az első héten is hullottak a jogosítványok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év első hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Ha felismeri, jelentkezzen!

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a lakosság segítségét kérik a képeken látható kerékpárok tulajdonosainak felkutatásában.

Fényes nappal rabolt Kenderesen

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy harcias nő rovásán több bűncselekmény is van, nemcsak rablás, hanem lopás és csalás miatt is folyik ellene nyomozás.

Felsültek a kenyeres cigicsempészek

Zsaru Magazin

Német rendőrök szó szerint elvették két bolgár cigarettacsempész kenyerét, mert a gépjárművel Hollandiába tartó páros kibelezett, romlott veknikbe rejtett ezer doboz dohányterméket.