Országos határrendészeti összesítő

Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Fejér vármegyei rendőrök kézre kerítették a rablót.
A hódmezővásárhelyi rendőrök órákon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki pénztárcát és elektromos kerékpárt lopott.
A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.
Egy tegnap hajnalban történt bűncselekmény elkövetői kora délután már bilincsben voltak.
Ez az általános érvényű, fontos szabály egy román kamionosnak nem volt egyértelmű. A sofőrnek szerencséje volt, mivel a vonattal nem találkozott, de a jogsértéssel 300.000 forintos kárt okozott.
Talicskával tolták ki a négy és fél millió forintos összértékű szerszámokat.
Egy vonaton történt bűncselekmény felderítése a Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztály nyomozóinak példaértékű munkájának volt köszönhető. Egy kolléga megérzése és a csapat koordinált munkája juttatta a tolvajt rendőrkézre, az ellopott pénztárcát pedig vissza a sértetthez.
Egy 43 éves férfi ellen két elfogatóparancs volt érvényben. A Terrorelhárítási Központ műveleti egységei egy Ebes melletti tanyán ütöttek rajta.