Legfrissebb híreink

A nyomozás nehézségei egykor és ma

Zsaru Magazin

A rendőrség történetének nagy fordulatáról írt könyvet 1901-ben Rédey (Rohrbacher) Miklós rendőrtudós, aki Budapest rendőrfőkapitány-helyettese is volt. A napokban jelent meg az a kötet, amely az eredeti szöveg mellett dr. Kovács Gyula ny. alezredes kommentárjait, magyarázatait és jelenkori összevetéseit tartalmazza.

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Őrizetben

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy segítségnyújtást elmulasztó férfit hallgattak ki gyanúsítottként a szolnoki rendőrök.

Gyilkos áru

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden. A rendőrök az eset kapcsán hét dílert vettek őrizetbe. Egyiküket hálált okozó testi sértéssel is gyanúsítják.

Szakmai elismerést vehetett át

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dunaföldvári Rendőrőrs őrsparancsnok-helyettese érdemelte ki a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes dicséretét.

Kerékpár buktatta le a tolvajt

Zsaru Magazin

A kaposvári nyomozók összehangolt munkájának és kitartásának köszönhetően elfogták azt a román állampolgárságú sorozatbetörőt, aki az ország területén lakásokba, valamint bölcsődékbe és óvodákba hatolt be. Egy bezáródó garázskapu is elég volt ahhoz, hogy felkeltse az éppen arra járó tolvaj figyelmét.

A rendőrök előtt üzletelt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A X. kerületi nyomozók egy drogügylet lebonyolítása közben értek tetten egy terjesztőt.