Szülői fórumok a drogmegelőzés jegyében

A DELTA Program égisze alatt nem csak a diákoknak tartanak felvilágosító-megelőző előadást a prevenciós szakemberek.
A DELTA Program égisze alatt nem csak a diákoknak tartanak felvilágosító-megelőző előadást a prevenciós szakemberek.
Rendhagyó hatósági képfelvételt hozott nyilvánosságra Köniz önkormányzata. A Wangentalstrasse rögzített telepítésű, közúti sebességmérő műszere ugyanis 22 km/h-s túllépést regisztrált, de a fotón nem jármű, hanem vadkacsa látható, és nem ez volt az első ilyen eset. Visszaeső?
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatósága idén is a Rendőrségi Igazgatási Központba (RIK) várja mindazokat, akik ismerni akarják a kiberbűnözők módszereit és a biztonságtudatos online jelenlét szabályait. A rendezvény május 26-án lesz 16 órától.
Molnárné Tóth Viktória alezredes 30 éve rendőr és 20 éve mentőápoló. Fáradhatatlanul képezi magát, hogy még felkészültebben tudjon segíteni a krízisben lévő embertársainak.
Két férfi közlekedési ellenőrzés során bukott le Debrecenben. A rendőröknek hamar egyértelművé vált, hogy a fiatalok tiltott szert fogyaszthattak, erről az orrukon lévő kék por is árulkodott.
A rendőrök a francia hatóságok elfogatóparancsa alapján kiadatási őrizetbe vettek egy szerb állampolgárt, aki álnéven próbált átcsúszni a határellenőrzésen Tompánál.
Őrizetbe vettek a paksi rendőrök három helyi dílert, akik új piszhoaktív anyaggal látták el a környéket.
A borsodi rendőrök két dílert vettek őrizetbe a DELTA Program keretében.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Büntetőeljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság.