Vezetői engedély megszerzése ürügyén csalt ki pénzt

A tiszakécskei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A tiszakécskei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A makói rendőrök csoportosan elkövetett kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek három helybeli férfit, akik egy ismerősüket bántalmazták Apátfalván. A sértett pénzét is elvitték, miután az kiesett a zsebéből.
Szeghalmon a rendőrség őrizetbe vett két férfit, akik a gyanú szerint kábítószert terjesztettek és rendszeresen fogyasztottak is belőle.
A belső forgalmi sávban fokozott óvatossággal közlekedjenek!
Rátámadt az édesanyjára egy fiatal Kondoroson. Egy vascsővel többször megütötte, majd forró vízzel is leöntötte az asszonyt, aki súlyosan megsérült. A fiú ezután elmenekült a házból, de a rendőrök néhány óra alatt elfogták és őrizetbe vették.
16 órától Budapest irányába a személygépkocsik forgalmát terelik a 35. kilométernél.
Budapest irányába a személygépkocsik forgalmát terelik az 52. kilométernél.
A két kömlői férfi gépeket és vegyszereket lopott a gyanú szerint.
A szécsényi rendőrök átadták az ellopott kétkerekűt.
Lopás miatt indult büntetőeljárás egy 35 éves várpalotai férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.