Illegális migránsok Bács-Kiskun megyénél
11 illegális migránst tartóztattak fel a rendőrök.
11 illegális migránst tartóztattak fel a rendőrök.
Az ünnep miatt a szokásosnál erősebb forgalomra számítsanak a közlekedők az autópályákon és a főutakon.
A monori, az érdi és a dabasi rendőrök prevenciós közlekedési akciót tartottak.
A Pest megyei nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették az újszülött édesanyját.
A rendőrök hat főt állítottak elő kábítószer birtoklása bűncselekmény gyanúja miatt.
A rendőrség kiemelt feladata a balesetek megelőzése, valamint a közlekedésben résztvevők biztonságérzetének növelése. A megelőzésre hívja fel a figyelmet az ellenőrzéshez kapcsolódó Borsodi Sörgyár Kft. is.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Elhárult a hiba, ezért 2019. április 19-én 10 óra 45 perctől ismét zavartalanul működik az ásotthalmi határátkelő.
A marcali rendőrök elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit.
A város képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta a rendőrkapitányság éves beszámolóját.