Legfrissebb híreink

Idős nőt raboltak ki

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nőt és két férfi társát.

Határsértők a vonatokon

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 135 határsértővel szemben intézkedtek Győr-Moson-Sopron megyében.

Pozitív eredmény – videóval

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Terjesztőket és fogyasztókat is elfogtak a rendőrök Komáromban.

Arra ébredt, hogy kifosztották

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók őrizetbe vették azt a 40 éves hajdúhadházi nőt, aki a gyanú szerint kifosztotta alvó áldozatát.

Zsarolás Bonyhádon

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy férfit, valamint két nőt gyanúsítanak a bűncselekmények elkövetésével.

Lezárt ügyek: Bezárta és bántotta élettársait

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy farkaslyuki férfival szemben, aki hozzátartozóit bántalmazta és bezárta.