Halálos baleset okozása miatt kell felelnie
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a Mezőfalva és Nagyvenyim között történt, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset miatt indult nyomozást.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a Mezőfalva és Nagyvenyim között történt, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset miatt indult nyomozást.
A rendőrök 18 határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 24 órában.
Az elkövetőket a bejelentés után kevesebb, mint egy órán belül elfogták a rendőrök.
A Pest megyei rendőrök befejezték az eljárást annak a 22 éves férfinak az ügyében, aki négy szír állampolgárt akart Ausztriába szállítani.
A hódmezővásárhelyi rendőrök hivatalból indítottak büntetőeljárást a 44 éves mindszenti lakos ellen.
Székesfehérváron egy utazási irodát rabolt ki két férfi. A rendőrség kéri a lakosság segítségét.
A határrendészek ellenőrzése alatt kiderült, hogy a személygépkocsit az olasz hatóságok körözik.
Teljes útlezárás van érvényben.
Rablás bűntette miatt volt elfogatóparancs érvényben egy szegedi férfi ellen, aki megpróbált elmenekülni az őt igazoltatni akaró rendőrök elől.
67 csoportban 1099 illegális bevándorlóval - köztük 219 gyermekkel - intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén 2015. július 16-án.