Legfrissebb híreink

Hallgatók is segítenek

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A menekülteket segítő összefogásban a Keleti és a Nyugati pályaudvaron a budapesti rendőrök mellett látnak el szolgálatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának hallgatói.

Elfogták a közveszéllyel fenyegetőt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a nőt, aki egy pénzintézet felrobbantásával fenyegetőzött.

Tetten érték  

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki háztartási szennyvizet engedett ki egy mezőre Kálló külterületén.

Keressük: Pénztárcát lopott

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.

Rend a villamoson

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK és a BKK együttműködésének keretében ezúttal a 28-as, a 28/a és a 62-es villamosvonalat ellenőrizték.

Két embercsempész és 28 illegális migráns

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balotaszállásnál és Kiskunmajsánál fogták el az embercsempészeket a Bács-Kiskun megyei rendőrök.

Adománygyűjtő pontba tört be

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vásárosnaményi rendőrök a bejelentést követően néhány percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt.