Egy másik szál is elvarrva - videóval

Nyolc fővel bővült az elkövetői kör egy kábítószer-kereskedelem bűntett miatt indult eljárásban.
Nyolc fővel bővült az elkövetői kör egy kábítószer-kereskedelem bűntett miatt indult eljárásban.
Hatalmas súlyok, megfeszített izmok és lelkes szurkolás; az idei BM Országos Pontszerző Fekvenyomó Bajnokság is élményeket tartogatott versenyzőknek és nézőknek. A Soroksári Kulturális, Szabadidő- és Sportcentrumban megrendezett sporteseményen 161-en feküdtek neki a kihívásnak egyéniben, illetve 30 szerv 27 csapatában.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az ősz beköszöntével megváltozott időjárási-, út-, és látási viszonyokra, a biztonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet.
Négy férfit állítottak elő a rendőrök, majd őrizetbe vették őket.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói hét gyanúsított ellen kábítószer-kereskedelem, egy nyolcadik férfi ellen pedig kábítószer birtoklása miatt javasolnak vádemelést.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök pár óra alatt elfogták azt a férfit, aki szerszámgépeket és egy kistraktort lopott Csongrádon.
Reanimációs flashmobot tartott a Készenléti Rendőrség a társszervek bevonásával. A Keleti pályaudvar előtti tér megtelt újraélesztést gyakorlókkal.
Az Ajkai Rendőrkapitányság kezdeményezte két férfi letartóztatását.
Balogh Zsolt törzszászlós, a Pécsi Rendőrkapitányság Vegyes Bűncselekmények Alosztály nyomozója már gyermekként kapuskarrierről álmodott, amit szülei ellenzése miatt végül rendőri hivatásra cserélt. Ma nyomozóként és elismert labdarúgóként is bizonyít: foci iránti szenvedélyét sosem adta fel.