Legfrissebb híreink

17 órán belül 7 bűncselekményt követtek el

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a két férfi ellen, akik 2014. január 1-jén éjszaka összesen hét bűncselekményt követtek el.

Teljes az útlezárás a 48. számú főúton

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén.

Elgázolta a gyalogost

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A személygépkocsi vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Kifosztották alkalmi ismerősei

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sodort cigarettától lett rosszul egy férfi Nyíregyházán, elvették a pénzét. Az egyik gyanúsítottat már elfogta a rendőrség.

Körözöttek rendőrkézen

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy férfit fogtak el egy nap alatt a debreceni rendőrök, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben.

Engedély nélkül Ausztriába

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öten vonattal, ketten mikrobusszal próbáltak meg Ausztriába kijutni, engedély nélkül. A rendőrök feltartóztatták őket.

Életet mentettek a vízirendészek

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Dunából mentettek ki egy fiatal nőt Budapesten, aki a Szabadság hídról ugrott le.

Látássérült férfinak segítettek

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Állampolgár és rendőrök is segítettek hazajutni annak a férfinak, aki bajba kerülhetett volna a hidegben.

Szemtanúkat keresünk

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat egy Pécsett történt baleset ügyében.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.