Kerekasztal megbeszélés rendőr és roma vezetők között

Egyeztető és évértékelő fórumra hívta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése a megyében működő Roma Területi Nemzetiségi Önkormányzatok vezetőit.
Egyeztető és évértékelő fórumra hívta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése a megyében működő Roma Területi Nemzetiségi Önkormányzatok vezetőit.
A sértett megtagadta, hogy a két fiatalembert autójával a városba fuvarozza .
A Szolnoki Járásbíróságra vitték a körözött férfit.
Egy 39 éves székesfehérvári nő húga adatait felhasználva készíttetett magának személyi igazolványt, majd annak segítségével mobiltelefont vásárolt és hitelt vett fel. Ügyében a fehérvári nyomozók bíróság elé állítást kezdeményeztek.
Hat körözés volt ellene érvényben.
A 30. születésnapján vette őrizetbe a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint betört a röszkei római katolikus templomba.
Hetven sértettől szedett be jogosulatlanul parkolási díjat a 67 éves helyi férfi. Vádemelési javaslattal zárult a csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás.
Zavartalanul haladhat a forgalom.
Átadták a magyar rendőröknek azt a két férfit, akik még 2012. decemberében Csornán több rablást is elkövettek. A fiatalok a bűncselekményeket követően Angliáig menekültek.
Bíróság elé állítási javaslattal zárta le a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya azt a nyomozást, amelyet rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.