Középiskolásoknak az okmányokról

Az okmányok védelmi rendszeréről tartott bemutatót kiskunhalasi középiskolásoknak a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Szolgálatának okmányszakértője.
Az okmányok védelmi rendszeréről tartott bemutatót kiskunhalasi középiskolásoknak a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Szolgálatának okmányszakértője.
Telefonon zaklatta ismerősét. A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki.
Csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt élt vádemelési javaslattal a Balatonfüredi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Vádemelést javasol a rendőrség.
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. Lajos Tamás 37 éves nagylóci lakos és társa V. Zoltán 30 éves zsámboki lakos ellen.
A végén már a rablástól sem riadtak vissza, azóta előzetesben ülnek.
Személyi változások történtek 2013. december 1-jei hatállyal a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A hálózati áram fővezetékére csatlakozva lopta az áramot egy tiszaburai férfi.
A Magyar Rendőrség sikereket felmutató kézilabda válogatottjából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság játékosai elismerésben részesültek.
Bécsbe vitte volna a külföldieket a gyanúsított, akit az egyenruhások tetten értek az M1-es autópályán.