Legfrissebb híreink

Rés a pajzson

Zsaru Magazin

Annak ellenére, hogy ma már szinte a legmagasabb biztonsági rendszer védi online bankszámlánkat, rengetegen esnek áldozatul az internetes csalásnak. Hogyan lehet elkerülni, hogy az ember áldozattá váljon? Lehet-e csak a polgárokra hárítani a felelősséget? Többek között erről is szó esett a KiberPajzs program tájékoztatóján.

Lezárt akta: Aki a virágot szereti

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki több üzletből cserepes virágokat lopott el.

Szombati 48

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A néhány órás sebességellenőrzés alatt két helyszínen mértek a kollégák, a 6-os számú főúton 42, míg Szedres belterületén 6 gyorshajtóval szemben intézkedtek.

Tizennégyet egy napon

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron vármegye területén a rendőrök a tegnapi nap folyamán 5 személyi sérüléssel járó, illetve 9 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Átfogó ellenőrzés az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt szervezésében, az együttműködő hatóságokkal közösen tartott a rendőrség fokozott közlekedésrendészeti és mélységi migrációs ellenőrzést.

Felderített, érthetetlen pusztítás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták azt a 26 éves férfit, aki közel két tucat skarlátvirágú galagonyát tett tönkre egy átmulatott éjszakán - a gyanú szerint.