Baleset az M3-as autópálya kivezető szakaszán
Egy autó szalagkorlátnak csapódott; torlódásra kell számítani.
Egy autó szalagkorlátnak csapódott; torlódásra kell számítani.
Egy csányi lakossal és társával szemben javasolnak vádemelést a hatvani rendőrök.
A baleset-megelőzés mellett a közúti közlekedési szabályok betartatása volt az ellenőrzés célja.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy tázlári fiatal ellen, akik elvitte ismerőse autóját beleegyezése nélkül.
Egy összehangolt akció keretein belül ütöttek rajta a rendőrök két komádi férfin.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a levegőből is figyelték, hogy a járművezetők betartják-e a közlekedési szabályokat.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen nő azonosításához.
Életveszélyes állapotban vitték kórházba azt a Zuglóban balesetet szenvedett férfit, aki ellen korábban testi sértés miatt elfogatóparancsot adtak ki, egy másik baleset kapcsán segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja merült fel, illetve a szabálysértési elzárását sem kezdte meg.
A BRFK és a társszervek kedden 115 menekültet fogadtak a fővárosban.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. október 11-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 701 határsértőt tartóztattak fel és 905 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.