Fokozott figyelemmel közlekedjenek!
Több Vas megyei településen nincs, vagy csak részlegesen van áram a vihar miatt.
Több Vas megyei településen nincs, vagy csak részlegesen van áram a vihar miatt.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfiak azonosításában.
Benzinkúton lett rosszul egy 64 éves férfi, az arra járőröző rendőrök megmentették az életét.
A két férfi több mint két éve bujkált a rendőrök elől, őket emberölés kísérlet, valamint életveszélyt okozó testi sértés és rablás miatt körözték.
Gépkocsit lopott egy jászberényi parkolóból. A rendőrök elfogták az ukrán férfit.
Egy II. világháborús lövedéket találtak az I. kerületben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság célja a fesztivál biztonságának elősegítése.
Kábítószert adott el ismerőseinek egy mindszenti férfi. A hódmezővásárhelyi rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását az ügyészségen.
Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették arendőrök azt a két férfit, akik Szerencsvonzáskörzetében kábítószerrel kereskedtek.
A polgári rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást, azzal a két fiatallal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint mobiltelefonokat loptak egy polgári üzletből.