Legfrissebb híreink

Eltűnt Kovács Anna Beáta

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök a lakosság segítségét kérik.

Lőfegyverek engedély nélkül

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy Várpalota környéki férfit vettek őrizetbe a rendőrök.

Eltűnt Fazekas Ariella Rozália

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a képen látható lány tartózkodási helyének megállapításában.

Bejelentett munkahely nélkül, csalásokból tartotta fenn magát

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy 56 éves székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.

Emlékversennyel tisztelegtek

Zsaru Magazin

Rendészeti emlékversennyel tisztelegtek Baumann Péter posztumusz főhadnagy előtt egykori iskolájában Mátészalkán. Az MSZC Gépészeti Technikum és Kollégiumban kilenc iskola rendészeti tagozatos csapatai mérték össze tudásukat.

Vigyázzunk jobban egymásra az utakon!

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron vármegye területén az elmúlt 24 órában 7 közlekedési balesethez riasztották rendőreinket. Nagyobb odafigyeléssel az esetek döntő többsége megelőzhető lehetett volna.

Fokozott ellenőrzés Miskolcon

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Miskolc belvárosában 2026. február 06-án rendezik a „Miskolci Kocsonyafesztivál 2026” elnevezésű gasztrokulturális rendezvényt. A rendőrség ezeken a napokon fokozott ellenőrzést végez a város területén.

A biztonságos közlekedés a tét

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év ötödik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Útba igazítást kértek, a rendőrök megmutatták, hol a fogda

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Leszólított egy idős nőt egy pár Gyulán. Megkérdezték tőle, hol van a buszpályaudvar, de valójában nem ez érdekelte őket, hanem az asszony pénztárcája. Elvették tőle, majd elszaladtak, a rendőrök azonban négy óra alatt elfogták és őrizetbe vették őket.