Elfogták a kerékpártolvajt

A csornai rendőrök elfogtak egy 40 éves bogyoszlói férfit, aki az elmúlt egy hónap alatt két kerékpárt is ellopott.
A csornai rendőrök elfogtak egy 40 éves bogyoszlói férfit, aki az elmúlt egy hónap alatt két kerékpárt is ellopott.
A három férfi gépkocsikat lopott el Budapest több kerületében.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a németkéri férfit.
Egyeztető fórumot tartott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat, amelyen a 2016. évben végzett közös munkát és eredményeket értékelték.
A 20 éves férfit a forrónyomos intézkedés eredményeként, rövid időn belül elfogták a salgótarjáni rendőrök.
Vonattal ütközött, majd megállás nélkül továbbhajtott a 46 éves nagymarosi férfi.
Emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szentesi nő ellen.
A nyomozók két román férfit értek tetten.
Nemzetközi elfogatóparancs alapján hozták Magyarországra a milliárdos csalással gyanúsított karcagi asszonyt.
A férfihoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési alosztályának nyomozói vezették el holland kollégáikat.