Fahusánggal és baseball ütővel támadtak

Az izsáki járőrök néhány perc alatt elfogták a három gyanúsítottat.
Az izsáki járőrök néhány perc alatt elfogták a három gyanúsítottat.
A férfi éppen egy lopott motort akart eltolni, amikor a jármű tulajdonosának barátja felismerte és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.
A határrendészek két nap alatt két körözött járművet is felfedtek és lefoglaltak.
A gyanú szerint a káli férfi tilos jelzés ellenére hajtott be a vasúti átjáróba, ahol összeütközött egy motorvonattal.
„Ki, Mit Tud?” Vas megyében.
Százszámra voltak lőszerek a józsai családi házban, ahol a debreceni nyomozók házkutatást tartottak. A rendőrség vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a gyanúsítottal szemben.
A rendőrök a kerékpárt lefoglalták, majd a tulajdonosának visszaadták.
Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök Baja és Vaskút között.
A rendőrök egy VIII. kerületi lakásban fogták el azt a férfit, aki a Boráros téren rabolta ki a sértetteket.
A soproni rendőrök őrizetbe vették, a járásbíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a szlovák férfinak, aki a gyanú szerint idősek sérelmére követett el bűncselekményeket.