Saját lakását adta bérbe a légyottokra
A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt, aki VIII. kerületi lakását több mint féléve rendszeresen kiadta egy-egy órára prostituáltaknak.
A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt, aki VIII. kerületi lakását több mint féléve rendszeresen kiadta egy-egy órára prostituáltaknak.
A rendőrök elfogták azt a férfit és élettársát, akik saját fogyasztás és értékesítés céljából termesztettek marihuánát otthonukban.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több alkalommal zsarolt meg fiatalkorúakat egy bevásárlóközpont tetőteraszán.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a körülményeket.
A német hatóságok keresték azt a gépkocsit, amelyet a magyar rendőrök foglaltak le Röszkén.
A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola eredményes befejezését követően 40 pályakezdő rendőr kezdi meg a szolgálatot a Nagylaki Határrendészeti Kirendeltségen.
Egy kajdacsi házból vitt el használati tárgyakat a 28 éves férfi.
Baleset történt Budakeszin.
A rendőrök néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 44 éves pálosvörösmarti nőt.
Az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt feltorlódott tehergépjárműsor 9 kilométerre csökkent az M1-es autópályán Hegyeshalomnál.