Betörés közben érték tetten

A megalapozott gyanú szerint a tetten ért férfi néhány nappal korábban egy másik nyíregyházi házba is betört.
A megalapozott gyanú szerint a tetten ért férfi néhány nappal korábban egy másik nyíregyházi házba is betört.
Egy éjszaka alatt három férfit hallgattak ki a VI. kerületi nyomozók.
Az autó vezetője Győrben, a zebrán áthaladó két gyalogost gépkocsijával elütötte.
A Pápai Rendőrkapitányság két körzeti megbízottja egy órán belül elfogta azt a Pápa környéki településen élő férfit, aki falubelije traktorjának akkumulátorait lopta el.
A balesetben öten sérültek meg.
Egy szerb és egy horvát férfit fogtak el a szegedi határrendészek.
Befejezték a kamionok műszaki mentését. Székesfehérvár térségében az autópálya ismét teljes szélességében járható.
Egy 18 éves fiú sérült meg a balesetben.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást egy 64 éves balatonalmádi férfi ellen.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a hódmezővásárhelyi férfit, aki különélő feleségét zaklatta.