Befejezték a helyszínelést Solymáron
A baleset következtében az elgázolt férfi életét vesztette.
A baleset következtében az elgázolt férfi életét vesztette.
A körzeti megbízottak pár perc alatt elfogták a győrszemerei betörőt.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szeged-Csanádi Egyházmegyével közös szervezésben fogadta a Szegedi Fogadalmi Templomba érkező Betlehemi Lángot 2014. december 16-án 17 órakor.
Rövid időn belül azonosították azt a férfit a kaposvári rendőrök, aki egy helyi Nemzeti Dohányboltot próbált meg kirabolni.
Két személygépkocsi ütközött össze Sáránd és Derecske között.
A székesfehérvári nyomozók kábítószer kereskedőt fogtak el otthonában.
Marcaliban, egy családi házban kutatott értékek után két férfi, miközben hazaérkezett a sértett lánya.
Életét vesztette az a kabai férfi, akin egy munkagép haladt át.
A 15 éves fiú ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek.
Összesen 17 hétvégi ház betöréssel gyanúsítja a rendőrség a párost.