Kiirtották

Egy 39 éves férfi, gyáli házának pincéjében termesztett kábítószert. A Pest megyei rendőrök mindent lefoglaltak, a férfit őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta.
Egy 39 éves férfi, gyáli házának pincéjében termesztett kábítószert. A Pest megyei rendőrök mindent lefoglaltak, a férfit őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta.
A monori rendőrök befejezték annak a 41 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint a helyi vasútállomáson támadt rá a biztonsági őrre.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a C. József ercsi lakossal szemben emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát.
A 19 éves férfi egy éjszakai járaton megfenyegette az egyik utast, tőle a pénz és a telefont a fenyegetés hatása alatt elvette.
Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 26 éves bolgár sofőr ellen, aki 13 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
Ezúttal a budai fonódó villamosvonalat ellenőrizték a BRFK és a BKK együttműködésének keretében.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba az éjszaka folyamán 50 illegális migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A készenléti rendőrök az 51-es főúton ellenőrizték az autót.
A hosszabb várakozási idő miatt azonban javasoljuk, hogy válasszák a nagylaki közúti határátkelőhelyet.
A leállás a ki- és belépő irányú forgalmat egyaránt érinti.
A rendőrség nem szólította fel a szervezőket a váci rendezvény befejezésére.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.