Körözött személygépkocsi a csengersimai közúti határátkelőhelyen

A járművet a svájci hatóság körözte.
A járművet a svájci hatóság körözte.
Győr-Moson-Sopron megye területén a rendőrök hat személyi sérüléssel és kilenc anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.
A fővárosi rendőrök azonosították a sofőrt, aki záróvonalon áthajtva, a szembejövő sávban kerülte ki a pirosnál várakozó kocsisort. Az életveszélyes manővert egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette.
A 45 éves férfi egy komáromi áruházból lopott műszaki cikket. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
A nagyfügedi férfi két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.
Veszekedő szülők, verés, késszúrás miatt hívta a segélyvonalat egy 12 éves kislány tavaly szeptemberben. Az édesanyja ellen emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott nyomozást most fejezték be a Pest megyei vizsgálók.
A bátonyterenyei rendőrök elfogták a férfit, aki szexuális szolgáltatást ajánlott fel a sértettnek, majd a nő útiköltségére követelt pénzt tőle.
A rendőrök az éjszaka folyamán elfogtak egy szerb embercsempészt, továbbá feltartóztattak 28 illegális migránst Csongrád-Csanád megyében.
Győr-Moson-Sopron megye területén, Abda község határában állították meg a járművet az egyenruhások, amelynek rakterében a sofőr 16 illegális migránst utaztatott Ausztria irányába.
Az illegális migránsok jogellenesen jutottak be az ország területére.