Bűnügyi őrizetben az idős férfit megkárosító csalók
A romániai állampolgárságú gyanúsítottak a férfi jóhiszeműségét használták ki.
A romániai állampolgárságú gyanúsítottak a férfi jóhiszeműségét használták ki.
11 migránssal a fedélzetén szeretett volna Ausztriába jutni egy 31 éves román sofőr.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője egy közveszély okozása bűntett miatt ismeretlen tettesek ellen kiadott nyomravezetői díjat 2021. november 17-én visszavonta.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Elkóborolt, idős asszony után kutattak a gödöllői rendőrök, a fekete szolgálati négylábú vezette őket egy rét közepére.
A rendőrség eljárást indított a sofőrökkel szemben.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai tetten értek három férfit, amint folyékony műtrágyát tulajdonítottak el. Lopás és pénzmosás bűntett miatt indult eljárás ellenük.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást Sz. Kálmán salgótarjáni lakos és társai ellen.
A csepeli nyomozók befejezték a nyomozást annak a három férfinak az ügyében, akik a gyanú szerint egy dohányboltot kiraboltak, három másik üzletet pedig megpróbáltak kirabolni.
Apa és fia egy Leányváron lévő konténerből lopott el szerszámokat, több százezer forint értékben.