Legfrissebb híreink

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

Fél nap alatt eltapsolta a lopott pénzt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt rimóci férfit, aki betört a rászorulóknak létrehozott szociális boltba.

Rablás miatt kell felelnie

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rövid időn belül elfogták a rendőrök a 22 éves elkövetőt.

Négy körözés volt érvényben a tettes ellen

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy dorogi férfi még tavaly decemberben lopott egy motorkerékpárt, az esztergomi rendőrök kihallgatták, és őrizetbe vették.

Háromból három: ittasan, jogosítvány nélkül

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 45 éves simontornyai sofőr hat napon belül harmadszor akadt fenn a rendőri ellenőrzésen jogosítvány nélkül, ráadásul ittasan. Fogdában várhatja a folytatást.

Szóljon, ha felismeri!

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

KRESZ a tavon

Zsaru Magazin

Budapesten, Gyulán, Hajdúszoboszlón és Soltvadkerten is táboroznak idén rendőrszülők 7–14 éves gyerekei, valamint olyan diákok, akik a különféle KRESZ versenyeken kiemelkedő helyezést értek el. Ezúttal a Soltvadkerten táborozókat látogattuk meg.

Keressük a szemtanúkat

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismeretlen elkövető Nyergesújfalun, a Kossuth Lajos utcában letörte a vasúti sorompó csapórúdját.

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.