Legfrissebb híreink

Csőrmester segített dr. Bubón

Zsaru Magazin

Az alsó-szászországi Einbeck óvárosában járőrök siettek egy nagy fülesbagoly kicsinyének segítségére, miután arról érkezett bejelentés, hogy riadtan gubbaszt a várfal tövében potenciális életveszélyben. A rendőrök kesztyűs kézzel bántak vele, majd felhívást tettek közzé.

Felismeri a tolvajt?

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

Tetten érték őket

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunmadarasi Thor többek között egy 3 kg-os kalapácsot és szerszámokat lopott, de társával egy telephelyről 160 ezer forint értékben fémhulladékot is elvitt.

Különleges egység – A Sakál géppisztolyai

Zsaru Magazin

A magyar rendőri terrorelhárítás kezdetei a kísérletezés korszakát jelentették. Az 1980-as évek második felében a korlátozott erőforrások vezettek oda, hogy a különleges egységek tagjai akár bűnjelként lefoglalt fegyverekhez is hozzájuthattak. Így kerültek egy nemzetközi terrorista géppisztolyai az első magyar különleges rendőri egységhez.

Lezárt akta: egy autó, négy rendszám

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halmozta a jogsértéseket, ráadásul duplán követte el azokat egy bácsalmási férfi.

A nagy „pénzrablás”

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek négy helyi lakost, akik a megalapozott gyanú szerint közel 33 millió forintot loptak egy pénzváltóból.

Két dílerrel kevesebb

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi rendőrök közúti ellenőrzés során találtak kábítószert egy párosnál. Minden tagadnak, de őrizet alatt gondolkodhatnak tettükről.