Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett, majd balesetet okozott

Ittas járművezetés miatt indult büntetőeljárás egy 23 éves mezőszentgyörgyi férfival szemben, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Ittas járművezetés miatt indult büntetőeljárás egy 23 éves mezőszentgyörgyi férfival szemben, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki egy budai szálloda szobáiba betört, majd menekülés közben egy késsel megszúrt, illetve megvágott több alkalmazottat. A férfit emberölés bűntett kísérlet miatt körözték, végül közel 17 év után Mexikóban fogták el.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
A nyomozók őrizetbe vettek egy 45 éves férfit, aki több, felújítás alatt levő házba tört be Makón és Szegeden. Két alkalommal magyarcsanádi társa segítette a bűncselekmények elkövetésében.
Vádemelést javasol a rendőrség a döbröközi férfi ellen.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tizennégy migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A terézvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A csoport jogellenesen próbált bejutni Magyarország területére.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Engedély nélkül tartott lőfegyverrel lőtte le szomszédja kutyáját egy férfi Medgyesbodzáson. A rendőrök a fegyverek és lőszerek mellett kábítószer gyanúját keltő anyagot is találtak a férfi házának melléképületében. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.