Lezárták: fiatalkorúak raboltak

Letartóztatásban várja a vádemelést az a két fiatal, akiket a kunszentmiklósi rendőrök még tavaly decemberben vettek őrizetbe. A gyanú szerint loptak és raboltak.
Letartóztatásban várja a vádemelést az a két fiatal, akiket a kunszentmiklósi rendőrök még tavaly decemberben vettek őrizetbe. A gyanú szerint loptak és raboltak.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka egységes szerkezetbe foglalta a két szervezet megújított együttműködési megállapodását.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Egy nő és egy kisgyermek vesztette életét.
A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének beszámolóját.
Egy nő és egy kisgyermek vesztette életét.
Kettő és négy keréken, illetve forgalomirányításban mérték össze tudásukat a Békés vármegyei rendőrök Orosházán. Az elméleti feladatokban, az ügyességi pályán és a forgalmas kereszteződésben is igazán szépen teljesítettek.
A rendőrök olyan embereket kutattak fel, akik szerepeltek a körözési rendszerben.
Több Csongrád-Csanád vármegyei szupermarketből lopott egy háromfős társaság. Az ügyben lezárult a nyomozás.