A megyei közgyűlés elfogadta a főkapitány beszámolóját

Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos beszámolt a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. évi tevékenységéről.
Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos beszámolt a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. évi tevékenységéről.
Vonat és személygépkocsi ütközött. Az autó vezetője megsérült.
Egy korábbi nézeteltérés miatt bántalmazta ismerősét a 30 éves kecskeméti gyanúsított.
Otthon termesztette a kábítószert a hajósi férfi.
Egy személygépkocsi és egy szolgálatot teljesítő motoros-rendőr ütközött Győr közelében.
Már legalább ötszázan „nyertek” abban a közlekedésbiztonságot javító kampányában, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőző Bizottsága indított útjára 2016 júniusában.
Egy nap alatt elfogták a gyanúsítottat a kecskeméti nyomozók.
A mezőkövesdi házigazda tetten érte a garázsában pakoló férfit, aki a sértett kérdésére azt válaszolta, hogy „jöttem betörni”. A rendőrség bíróság elé állítási javaslattal élt a gyanúsítottal szemben.
A győri rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt állítottak elő egy mosonmagyaróvári férfit, aki kábítószert termesztett a telkén.
A rendőrség vádemelést javasol egy 31 éves nővel szemben, aki egy hódmezővásárhelyi cég telephelyéről készpénzt és mobiltelefont lopott el 2016 júniusában.