Drónnal szűrték ki a szabálysértőket

A hajdú-bihari rendőrök ezúttal a 42-es és a 47-es főúton ellenőrizték az autósokat.
A hajdú-bihari rendőrök ezúttal a 42-es és a 47-es főúton ellenőrizték az autósokat.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy balassagyarmati férfi ellen.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Azonosították és elfogták a monori rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint – öntudatlan állapotát kihasználva – megerőszakoltak és kifosztottak egy fiatal nőt.
Előző héten 51 olyan sofőrt szűrtek ki a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök, akik potenciális veszélyforrások voltak a közlekedésben. Egy sofőr ittasan okozott balesetet.
Mondta ezt az a 26 éves férfi, aki egy nap alatt három lezáratlan kocsit próbált beindítani és elvinni.
Az összejövetelnek a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott otthont.
Tettes gyanúsítva, lopott cucc lefoglalva.
Egy kisnyárádi házaspár terítette a drogot Mohácson és környékén, a rendőrök őrizetbe vették őket.
Egy debreceni férfi nagy értékű autókat, munkagépeket ígért áldozatainak. A rendőrök 11 rendbeli csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A rendőrség nem szólította fel a szervezőket a váci rendezvény befejezésére.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.