Jövőkép – Rendőr ösztöndíj roma tanulóknak
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2016-ban is, meghirdette a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó ösztöndíjpályázatát, immáron huszadszor.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2016-ban is, meghirdette a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó ösztöndíjpályázatát, immáron huszadszor.
Személygépkocsi és tehergépkocsi ütközött.
Újlengyel irányába terelik a forgalmat.
Rendőrök, mentőhelikopter, szlovák rendőrök, polgárőrök kerestek egy gombászni indult, majd rosszul lett férfit a domaházai erdőségben. Mindhiába, a bejelentés valótlan volt. Mint kiderült a bejelentő barátnője még nem látott helikoptert.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy várbalogi és egy jánossomorjai férfi ellen.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök elfogtak egy férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy késsel kétszer megszúrta a sértettet. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Egy felújítás alatt álló kastélyból lopott az a krasznokvajdai férfi, akit a rendőrök még a bűncselekmény napján elfogtak. A tulajdonos pedig visszakapta tulajdonát.
Hat fiatalt hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.
A jelentős mennyiségű eső miatt több úton is nehezen lehetett közlekedni Zala megyében.
A rendőrök befejezték Mány térségében a baleset helyszínelését.